-Nyitom!!-ordítom majd kinyitom az ajtót.Bàr ne tettem volna.
-Szia Lia!Hiányoztam?-kérdi ördögi vigyorral a testvérem.
~Vissza emlékezés~
2013.Január 29.
A szobában a szekrényben kuporogtam ne,hogy megtaláljon.Tudtam,hogy úgy is megtalál,de ott volt bennem a remény.Remegtem màr az ájulás szélén voltam a felemtől mikor meghallottam a hangját:
-Szia kicsim megjöttem!-ordította.
Hallottam ahogy levette a kabátját és a kanapéra akasztotta én eközben azon voltam,hogy ne ájuljak el. Hallottam a láb dobogását a lépcsőn majd az ajtó nyikorgását.
-Hol vagy kicsim?Ne félj nem bántalak!
-Tudod,hogy úgy is megtalállak!
Hallottam,hogy lehasal és megnézi nem-e vagyok az ágy alatt aztán a fürdőbe végül pedig az szekrénybe. Látom az ördögi vigyorát. Végül hirtelen kiránt a szekrényből és megcsókol. Undorodom tőle a leheletétől hányhatnékom van. Akár ,hogy ütöm nem szabadulok. Már sírok remegek a félelemtől,de ő erre nem figyel letaszít az ágyra és levetkőztet...
~Vissza emlékezés vége~
És most itt áll velem szemben ugyanazzal a vigyorral az arcán mint egy évvel ezelőtt az az ember aki megkeseríttete az élettem és aki ellen boszut fogattam.
-Mit akarsz?-kérdem remegő hangon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése